Rólam

Horváth Ágnes – Fejlesztő, tanácsadó. (Megújítás mestere)

​Kiskorom óta álmom a gyógyítás, és hosszú évek tapasztalata és önismereti munkája megerősítette, hogy ez az én utam, csak nem a kórházban és nem fehér ruhában, hanem cégeknél, vállalatoknál, csapatoknál, csoportokban.

Főiskolai tanulmányaim alatt megtanultam, hogy a vállatoknak is van életútja, és vannak betegségei, én ezeknek szeretnék a gyógyítója lenni.

Évek során tudatosan építettem fel azt, hogy most ki tudjak állni a piacra, dolgoztam 2 fős cégtől 400 fősig. Többféle típusú vezetővel, különböző típusú munkatársakkal dolgoztam együtt. Ezekre munkákra, feladatokra, mindig úgy tekintettem, mint egy-egy megtanulandó fejezet a szakmámhoz, még akkor is, ha ez sokszor nehéz volt.

2003-ban végeztem a SZIE-VTI-n agrármenedzserként, utána SZIE-GTK-n közgazdászként. Azóta szerelem nekem ez a terület. Szakdolgozataimat is már ezen a területen írtam (coaching, vezetési tanácsadás, valamint ERP).

Nagyon fontosnak tartom a folyamatszabályozást, azt gondolom, hogy a dolgok csak úgy működnek jól, ha rendszerben látjuk az egészet, és azt is több oldalról körüljárva.

Nagyon fontos számomra a tanulás, minél tágabb nézőpont, ezért sok szakmai fórumon megfordultam, tervezem a környezetemben is hasonlót életre hívni.

A tanulás, a különböző témák több oldalról történő megközelítése mindig izgalommal tölt el, motivál.

Munkám során nagyon sokszor használom az intuícióimat, begyűjtöm az információkat, figyelek, kutatok, és utána állok elő egy kész tervvel, javaslattal.

Back to top