Mi történik egy művészetterápiás alkalmon, avagy forró nyomon a saját változásom és erőm útján

Épp vezetek, és rádiót hallgatok. Megszólal Bonnie Tyler: Hero. Innen indul a történet, mert innen indultak a gondolataim.

Mindig sportoltam valamit, de nem voltam egy túlságosan elkötelezett ebben az irányban. Egy hosszabb felépülés után újra betettem a lábam egy edzőterembe és szép lassan elkezdtem erősödni, egyre több gyakorlatot tudtam fájdalom nélkül megcsinálni.

Covid és ami vele járt

Aztán jött a Covid.

Azt tudtam, ha most abbahagyom, iszonyú szenvedés lesz újra nekivágni, ezért csináltam az online edzéseket. Az edző úgy akarta motiválni a még megmaradt csapatot, hogy kihívások elé állított minket. Ennek volt egy, számomra nehezen elfogadható tétje. Aki nem csinálja a heti feladatokat, repül a csoportból. Dühöngtem, de mégis hogy képzeli?! Nem elég, ha csinálom, amit kiad?! És még videót is küldjek?! Na, azt már nem. Aztán mégis. A feladatok számomra megugorhatatlannak tűntek. Jöttek a szokásos nyavalygásaim. Az elején egyéni feladatok voltak, aztán csapatban versenyeztünk. Ez már könnyebb volt, mert engem nagyon visz a csapatszellem.

Burpee és a csapatszellem

Edzéseken utáltam a burpee-t, mert az ugye eléggé megterhelő, meg egy idő után lógott a nyelvem is, szóval elmondhatom, ez volt az utálom feladat. És eljött a következő hét, az újabb kihívás: melyik csapat csinálja a legtöbb burpee-t? A mi csapatunk anyukák csapata volt, de ugye voltak sportoló csapatok is, akik mindig elköröztek minket.

Elkapott az az igazi, egészséges versenyszellem, nyerni akartam. Miénk volt a Szuperpónik csapata. A név kötelez. És megnyertük az 5 napos kihívást. Az egyéni eredményem kicsivel maradt le a legeredményesebb női résztvevőtől. Összesen 2331 darab burpee-t csináltam.

Hogy csináltam ezt? Számomra még mindig hihetetlen, életem első olyan sportteljesítménye, amit sosem gondoltam volna, hogy sikerülhet. Egymás után hallgattam a Hero-t, „kidolgoztam” a taktikát és csak csináltam és csináltam. Ha újra eszembe jut, büszke vagyok magamra. Persze, lehettem volna mindenki között a legjobb, ha elhittem volna magamról, hogy képes vagyok rá. Nem bánkódom, mert nekem ez is hatalmas teljesítmény.

Zene és művészetterápia, valamint a történetmesélés

Hol a kapcsolat a történet és a művészetterápia között?

A zene is egy olyan művészeti eszköz, amelyet használhatunk a terápiás alkalmakon. A Hero előhozta a fenti emlékeket, amelyeket már rég elfelejtettem. Elfelejtettem, hogy ez a kihívás milyen sok változást hozott az életemben és újra megláttam a bennem lévő erőt, amit már rég elfelejtettem.

Melyek ezek?

• kitartás;
• túl tudok lépni a határaimon, hisz még videót is készítettem, azoknál a kihívásoknál, ahol kellett;
• a sok műtét és fájdalom után újra elkezdtem felépíteni az izmaimat, tehát tudok újrakezdeni;
• elköteleződés, az edzőterem, az edző és a csapatom mellett;
• a csapatom aktív tagja tudtam lenni, tehát tudok csapatban dolgozni;
• és egész egyszerűen meg tudom élni, hogy nagyon büszke vagyok magamra, mindenféle szégyenérzet nélkül.

A profit

Miért van erre a visszatekintésre szükségem? Sokszor vagyok úgy, hogy elfelejtem, melyek azok a dolgok, amelyekre igazán büszke lehetek. Egész egyszerűen nem tartom értékesnek, fontosnak, értékelhetőnek, amit elértem. Ez a folyamat most olyan volt, mint egy fenékberúgás. Egy olyan impulzus kaptam, hogy azt érzem, bármit el tudok érni az életben. Csak fejezzem be a nyavalygást és értékeljem magamat.

És sose adjam fel, ha úgy érzem, nincs tovább és minden szar és fáj, vagy ha úgy érzem, nem fog menni.

Ilyen ez a művészetterápia.

És a kérdés

Te szoktál számot vetni?