Iskolai nyílt óra – saját eszmefuttatás

Kép forrása: Canva

Ma megint kapcsolatba kerültem az iskolai élettel, mégpedig nyílt órákon jártam.
Egy szóval tudnám jellemezni: kegyetlen.
Mióta iskolás szülő vagyok, sok ilyen órán jártam. Mindig ez volt a véleményem. Nem csak a nyílt óráról, hanem az egész oktatásról. És nem csak saját szemszögből, hanem bele szoktam képzelni magam a pedagógusok és a diákok helyébe is.
Szülőként pedig azt tudom, hogy sűrűen szoktam nézni az órámat, mikor csengetnek már ki. És nagyon sok nehéz percem, órám volt már amiatt, hogyan is kezeljem az iskolai konfliktusokat, nehézségeket. Az biztos, hogy sosem éreztem azt, hogy ezt erőből kell csinálni.
És ez nem a gyerekek és nem is a pedagógusok hibája. Az enyém sem.
Az egész rendszer úgy szar, ahogy van. (tudom, hogy ez már sokan leírták)
Pedagógusnak meg kell felelni az iskolai vezetés elvárásainak, meg kell felelnie a tantervi követelményeknek, oda kell figyelnie 2x-3x teljesen különböző gyerek igényeire, meg kell felelni a szülők elvárásainak. Hol vannak ők ebben az egészben? Hogy tudják ők ebbe beletenni a saját módszerüket, a saját lelkesedésüket, a saját ötleteiket?
Ott van a 2x-3x különböző gyerek, aki több mint 8 órán keresztül próbál megfelelni annak a sok elvárásnak, ami szükséges ahhoz, hogy a pedagógus tudjon tanítani, ne legyenek balesetek, ne sérüljön senki lelke. Végig kell ülniük 45 percet, a kényelmetlen kisszéken, kicsi asztalnál, mással osztozva, sokszor úgy, hogy a táblát sem látja rendesen. Aztán ki kell várnia, amíg a tanár felszólítja, aztán ha keveset jelentkezik az a baj, ha túl sokat, akkor az, mert zavarja a többieket. Alkalmazkodni kell 2x-3x különböző gyerekhez, aki különböző családokból, különböző elvekkel, különböző elvárásokkal érkezik. Hol vannak ebben az egészben a gyerekek? Hogy tudja segíteni azt a rendszer, az iskola, ha valaki lemaradt, ha valakinek nehéz megülni 45 percig, ha szünetben hülyén viselkedik, mert így igyekszik megszabadulni a sok feszültségtől? Kinek mikor van ideje arra, hogy megismerje ezeket a gyerekeket? Ki mit tud, miben jó, mi érdekli, mi bántja vagy épp minek örül?
Hogy viszonyulnak a szülők ehhez az egészhez, akkor amikor az iskolai-társadalmi elvárásoknak is szeretne megfelelni, de közben óvná-vigyázná a gyereke lelkét, szeretné, hogy meg tudják tartani egyediségüket, hogy felnőttként könnyebben tudjanak érvényesülni abban a világban, amelyik azt hirdeti, hogy: légy különleges, légy egyedi, légy saját magad.
Azt is tapasztalom, hogy nagyon sok kritika éri mind a gyerekeket, mind a pedagógusokat, mind a szülőket a szülőktől. Miért nem lehet azt elérni, ha már egyszer a rendszer szar, hogy közös erőfeszítéssel próbáljuk meg elviselhetőbbé tenni mindenkinek. Kicsit segíteni azt, akinek valami nehezen megy. És ez lehet bármi.
Szerintem a jelenlegin változtatni csak közös erővel, icipici lépésekkel lehet. Meglátásom az, hogy ez az icicpici lépés nagyon nagy eredményeket tud(na) hozni.

You Might Also Like

Leave a Reply

Back to top