Krizantém, óvónéni, tanító néni

2020. 11.05.

Reggel, mikor csendes lett a ház, nem a szokásosan folytatódott a napom. Időt kaptam. Két nyugodt órát, mikor csak magammal voltam. Sok minden járt a fejemben, jöttek-mentek a képek, gondolatok. Aztán kimentem fáért, hogy meleget csináljak. Újra megcsodáltam a krizantémokat. Innen indul a mai történetem. Két csodálatos emberről fogok írni, két csodálatos pedagógusról.

Hogyan kapcsolódnak a krizantémhoz? Mindjárt elmesélem.Szerintem ezek a virágok az ősz ajándékai. Harsányak, kitűnnek, hatalmasak, színesek, sokfélék, különlegesek és örömet, fényt, vidámságot, reményt hoznak a szomorú, esős, sötét télbe, amikor a természet egy része meghalni készül.Az egyik csodálatos főszereplőm, óvónéni. Mindkét gyerekem melegedhetett a szárnyai alatt. Az ő csoportjában már a kiscsoportosok gyertyát kaptak a kezükbe. Akinél a gyertya volt, kellett egy pozitív gondolatot, érzést, tulajdonságot mondani a társának. Persze, az óvónénik sem maradtak ki a körből. Mikor vége lett a játékidőnek, nem hangos parancsolgatással, tapsolással vették rá a gyerekeket az elpakolásra, hanem bekapcsoltak nekik egy gyerekdalt és a gyerekek tudták, hogy pakolni kell. Elképesztő, nem? És képzeljétek, működött.

Amikor búcsúzott a csoporttól, kisfiam az alábbi idézetet kapta tőle, amit a mai napig őrzünk.

„Tisztellek Téged,fontos vagy nekem,csakis Rád figyelek,és segítek Neked,ha szükséged vana segítségre” (2015. június 2.)Az ő „gyerekei” így indultak neki a családi fészken kívüli életnek.

Másik csodálatos főszereplőm, tanító néni. Ő egyszerűen szerette a fiamat. Már az szívmelengető volt, ahogy a nevét kiejtette. Mindig halkan, kedvesen, odafordulóan közelített a gyerekekhez. És hozzánk, szülőkhöz is. Ő azt tanította a gyerekeknek, hogy mindig úgy viselkedjetek másokkal, ahogy szeretnétek, hogy veletek viselkedjenek. És a gyerekek gyakorolták, tanulták, próbálgatták. Hát nem csodálatos?

Ma már nem részei az életünknek, de hálás szívvel gondolunk rájuk, sokszor elő-előkerülnek az emlékek, lehet ma már csak emlékfoszlányok ezek, de azt hiszem a lényeg, az alap megmaradt. Hatalmas értéket kaptunk tőlük. Hálás vagyok az életnek, hogy egy darabon elkísértek bennünket.(képek a saját virágjaimról készültek, most reggel)