Máshol megjelent írásaim

Új egyensúly oldalon jelentek meg ezek az írásaim.

ÉRTÉKTELEN VAGY

Nő vagyok. Anya vagyok. Szerető vagyok. Terápián sokszor előjött az étkezési- és testképzavarom, túlsúlyom, nőiességem, női mivoltom. Mindig arcul csapott, mikor magamat nemtelennek láttam. Férfi nem tudtam lenni, nő pedig nem akartam.

GONDOLATOK EGY TEMETÉSEN, ÉLETRŐL, HALÁLRÓL

Közben azon gondolkodtam, ha egy hét múlva én lennék itt felravatalozva, hányan kísérnének el az utolsó utamra? Rólam mit mondanának? Vajon mennyit valósítottam meg az élettervemből? Megtettem-e mindent, ami tőlem telt? Kimondtam-e, annyiszor ahányszor csak gondoltam, hogy szeretlek?

MOZGÁSTERÁPIA ÉS FESTÉSZET: A SZAVAK NÉLKÜLI ÖNISMERETI ÚT SEGÍTETT ABBAN, HOGY JOBB EMBER ÉS ANYA LEGYEK

Alapból jól tudok beszélni, a munkámból kifolyólag is a szavak embere voltam, így a szokásos terápiák ugyan segítették utamat, de az igazi áttörést az hozta meg, mikor olyan csoportokba kezdtem járni, ahol nem a kimondott szó volt az elsődleges, hanem valami más. 

BÁNTOK, MERT BÁNTOTTAK (AZ AGRESSZIÓ ÚJRASZÜLI ÖNMAGÁT)

Az én életem is úgy kezdődött, mint bárki másé. Egy petesejt és egy hímivarsejt. Van, ahol, ezt csodának hívják. Nálam nem ez lett a neve. Én lettem mások életének megrontója. Valaki, aki miatt rossz döntések születtek, egy házasság, egy költözés, egy-két elrontott élet.

IDÉN MÁS A KARÁCSONY

Aztán teltek az évek és az apámat egyre jobban felzabálták a gyerekkori traumái, folyamatosan elveszítette a kapcsolatát a külvilággal, és ez a spirál egyre lejjebb húzta saját poklába, amely aztán végül összeroppantotta. Ez az árny, egyre jobban rátelepedett a karácsonyainkra, mert ilyenkor teljesen talajvesztetté vált. Mindent megadtam volna, hogy ne lássam az apámat sírni. Mindent.

(TÖBB MINT) EGY ABORTUSZ TÖRTÉNETE

Azt hittem, ha beleteszem egy szép, díszes szelencébe és lezárom a tetejét, akkor minden rendben lesz.

ÉP FELNŐTTÉ VÁLNI AKKOR, HA ÜTÖTTEK-VERTEK GYEREKKÉNT

Nagyon hamar megtanultam azt is, hogy az életnek megvan az a szuper képessége, hogy ismétli önmagát. Ezt annyira jól megtanultam, hogy bármennyire is el akartam kerülni, nem tudtam. És a „nagy” életigazságok, ragadtak rám, mint a kosz. Sokáig elveknek tartottam őket, mára már rájöttem, hogy az korlátozó hiedelmek voltak, amelyek arra valók, hogy sutba vágjuk őket.

Back to top