Különleges útinapló – 1. rész
Bevezetőként azzal kezdem, miért és hogyan kerültem Angliába.Év elején elveszítettem a megélhetésünket biztosító munkámat, és ott lebegett a fejem felett, hogy most már aztán foglalkozzam az életem eddigi legnagyobb kihívásával (még most is az…
), vagyis beszéljek jól angolul, ráadásként egy coach két perc alatt rávezetett, hogy a jó nyelvtudás mindennek a kulcsa, ha ezt megugrom, akkor hegyek nyílnak meg előttem. (hát nem 
)
Elhatározást tett követte, jött a lehetőség, bentlakásos tanfolyam. Isle of Wight. (persze először a nevét sem jól ejtettem, aztán felvilágosítottak, hogy is hangzik ez jól angolul 
) Némi vívódás magammal, hogy hát mégiscsak két hét, gyerekek, kutyák, pénz, stb. Aztán ez is megoldódott. Köszönöm a támogatást. 
Eljött a nap, mikor egy közepes hátizsákkal és egy női táskával elindultam a repülőtér felé. 
Nagy vonalakban szeretek gondolkodni, így a részletekben szerencsére hathatós segítséget kaptam, nem tudom, hogyan jutottam volna el a célállomásra. 
Plusz úgy gondoltam, ha ott meleg van, ahonnan indulok (30 fok volt), akkor ott is meleg lesz, ahová érkezem. Hát nem. Persze 30 foknak megfelelően pakoltam. (Volt nálam fürdőruha. Mondanom sem kell, nem volt rá szükség.)
Becsekkoláskor előtt egy pillanatra elfehéredtem 
, mivel a személyim el van görbülve (elfelejtettem), mi van, ha nem engednek beszállni? Itt még nem volt gond. 
Indulás előtt egy kedves ismerősömmel megbeszéltük, hogy Londonban reggelizünk, így elő is állt az első feladat, eljutni a célpontig. Tudni kell, hogy egyedül még csak egyszer voltam külföldön, akkor is kocsival, ráadásul hajlamos vagyok félre és rosszul olvasni feliratokat, így félő volt, hova is jutok valójában. Persze rossz vonatra szálltam, arról is rossz helyen szálltam le. Kalauz látva rajtam a pánikot, kezembe nyomott egy londoni metró térképet. 
Mivel nagy vonalakban szoktam gondolkodni, fogalmam sem volt hogyan kell a különböző „lyukakban, bejáratokban” eligazodni és a jegyet fizetni, ezért ez 20 fontos büntetést jelentett indulásként. 
Eljutottam az első helyre, ismerőseimmel elfogyasztottam az az első angliai reggelimet, kávét és croissant-ot capuccinoval, narancslével.Aztán irány a Hyde park. 
Az angolok szeretnek a parkokban pihenni, nagyon sokan voltak. Ami meglepő volt számomra, hogy nem mindenhol volt nyírva a fű, sok helyen természetesen van hagyva. Amint megtudtam, pihentetik a földet. Az elgondolkodtató rész: előtte olvastam egy fehérvári cikket, hogyan háborogtak az emberek, mert a városban valahol nem volt nyírva a fű. És nem egy híres helyről volt szó. 
Közben bonyolódtak a dolgok, mert a tanárom folyamatosan változtatta a megbeszélteket. Az elején még úgy gondoltam, az angol tudásom a probléma (én nem értem mit akar), aztán kiderült, hogy ezek már jelek voltak. Ismerősöm anyukája (Londonban lakik) még telefonszámát is megadta, vészhelyzet esetére. 
Sok időm nem volt, mennem kellett a vonatra, hogy tovább folytassam az utat Isle of Wight-ra.
A kihívás végig kísért: mindig a másik oldalról jöttek az autók, mint ahonnan vártam. (right hand drive)
