Horváth Ágnes
Business coach, management tréner, szocio- és művészetterapeuta
Nálam központban az ember, az idő és a pénz áll. Az ember az alap, az idő és a hatékonyság versenyelőny, a pénz pedig a végső célok egyike.

"Munkám során mindig törekszem arra, hogy alaposan megismerjem a céget, megismerjem az embereket, akik a cégnél dolgoznak vagy dolgozni szeretnének. Fontos szempont számomra, hogy a megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre. Megfelelő emberek, munkatársak nélkül egyetlen cég sem érhet el hosszútávú sikereket."
Szolgáltatások
Véleményem szerint növekedni, hatékonyabb vállalati teljesítményt elérni, kizárólag vezetői, munkatársi közös munkával, letisztázott, hatékony folyamatokkal, tiszta, érhető kommunikációval lehet.
Biztosan meglátom Benned az értéket és támogatlak, hogy képviselni is tudd. Segítek az önéletrajzod elkészítésében és az interjúra való felkészülésben.
A művészetterápia olyan terápiás folyamat, ahol a művészetet mintegy eszközként használjuk lelki történéseink megértéséhez vagy nonverbális kommunikációhoz.
Rólam írták
"Nagyon megoldásfókuszú vagyok. A felmerülő problémákra, mint lehetőségekre tekintek. Nagyon felvillanyoz, ahogy elkezdődik a folyamat, kerülnek felszínre az újabb és újabb javaslatok, ötletek és amelyekből a végén kikerekedik egy megvalósítható, minden oldalról jól megtámogatott terv. Csodálatos ez a folyamat."
"Azóta az önbizalmam is sokat erősödött. Jobban meg tudom fogalmazni, mit szeretnék. Nem vagyok görcsös, nem félek őszintének lenni az interjúkon, hiszen ahogy Ági mondta nekem: a HR-s is egy ember, a saját álmaival és érzelmeivel. Csak ajánlani tudom mindenkinek."
Kezdjük el a közös munkát!
Vegye fel velem a kapcsolatot, és beszéljük meg, hogyan segíthetek Önnek vagy vállalkozásának a fejlődésben.
Kapcsolatfelvétel